1-1 a párharc állása az EUHL elődöntőjében!
Kedden és szerdán került sor a nemzetközi egyetemi liga, az EUHL elődöntőjének első két mérkőzésére. A Széchenyi Egyetem felnőtt
Kedden és szerdán került sor a nemzetközi egyetemi liga, az EUHL elődöntőjének első két mérkőzésére. A Széchenyi Egyetem felnőtt
Két bajnokságban is sikerült kivívnunk a legjobb négy közé jutást, péntek este pedig már el
Kedd este egy újabb bajnokságban juthattunk az elődöntőbe, hazai pályán fogadtuk a Worm Angels csapatát az Andersen Liga rájátszásában.
A héten elkezdődtek a rájátszás küzdelmei a Széchenyi Egyetem felnőtt jégkorongcsapata, az UNI GYŐR ETO HC számára. Igazán sűrű
2 nap 2 győzelem után (Zsolna és Kassa ellen), záró részéhez érkezett számunkra az EUHL alapszakasza és
Az EUHL alapszakasza is a végéhez közeledik, ráadásul csapatunk számára igencsak sűrű befejezéssel: csütörtök-péntek-szombaton 3 mérkőzés is
Utolsó előtti mérkőzésünkre került sor péntek este az Andersen Liga alapszakaszában, ahol az eddig nagyon jó formát
Immár harmadik alkalommal került megrendezésre február 6-8. között az UNIVERSITY OF GYŐR HOCKEY CUP, melyen a nemzetközi
A jégkorong szerelmesei számára izgalmas hétvége ígérkezik, hiszen 2025. február 6-8. között megrendezésre kerül a 3.
Hazai pályán fogadtuk a Sportországi Cápák csapatát, az alapszakasz vége felé közeledve minden pont számít, így nem