Immár második szezonját kezdi meg csapatunk Odnoga Mátyás irányításával a kispadon. A tavalyi idény nagyszerű eredményeket hozott, így az októberi rajt előtt faggattuk kicsit vezetőedzőnket az előttünk álló kihívásokról:

Lassan indul a 24/25-ös szezon, de előtte tekintsük kicsit vissza az előző, izgalmakban és eredményekben is bővelkedő idényre. Hogyan értékelnéd a tavalyi szereplést?

Odnoga Mátyás – Mindenképp  azzal kezdeném , hogy a tavalyi évvel sikeresen teljesítettünk egy nagy lépést a célunk felé!
Szezon elején még nem volt teljesen tiszta a tavalyi idény kimenetele, de úgy érzem, 2-3 hónap után megtaláltuk a tökéletes egyensúlyt és mindenki tudta a feladatát!
A bajnoki cím megszerzése minden játékosnak és stábnak nagy dolog volt és én úgy érzem megérdemelt is, büszke vagyok mindenkire akivel ezt elértük !

Most térjünk át az előttünk álló feladatokra: idén is több divízióban méreti meg magát a csapat (Andersen Liga, EUHL, Magyar Kupa, MEFOB). Milyen célokkal/elképzelésekkel vágtok neki a küzdelemnek?

Odnoga Mátyás – Folytatjuk tovább a munkát egy több éves terv céljának az eléréséhez, amit a Széchényi Egyetem segítségével álmodtunk meg, ebben szintén fontos lesz ez a szezon, aminek úgy indulunk neki hogy az Andersen kupát szeretnénk Győrben tartani.
Az EUHL-ben nagyon jó tapasztalatokat szereztünk és ezekből felkészülve idén határozott célunk a rájátszásba jutás és minél közelebb kerülni a döntőhöz!
A Magyar Kupa mindig egy jó megmérettetés, és jó visszajelzés hol tartunk az Erste Ligás csapatokhoz képest, reméljük akár fel is figyelnek 1-1 junior korú tehetségünkre!
A MEFOB bajnokságban is a címvédés a cél!

Tavaly nagyon egységes arcát mutatta a csapat, lesznek idén számottevő változások a játékosállományban? Kik mennek és kik érkeznek? Ez hogy befolyásolja majd az egységet?

Odnoga Mátyás – Valóban egyik erősségünk a játékosok közötti kohézió és idén alig történt változás, két új, tapasztalt játékost igazoltunk: Dézsi Bence és Szűcs István. Mindketten külföldről érkeznek, de több éves Erste Liga tapasztalattal. Mészáros Ákos kapusunkat ideiglenesen elveszítettük, Ő olyan egyetemi szakot választott, amely egyelőre a győri egyetemen nem elérhető. Budapesten folytatja a pályafutását, sok sikert kívánunk neki! Örömmel mondhatom, hogy több mint 10 játékosunk is a Széchenyi Egyetem hallgatója, nagyon jól haladunk a 2 éve megálmodott életpálya-modell kialakításában. A csapategység mindig az egyik legfontosabb és ez alapján is állítjuk össze a gárdát, olyan játékosokból akiktől a fiatal sportolók is tudnak tanulni és akikre fel lehet nézni !

Hogy jellemeznéd, mi a csapat erőssége, akár technikai, akár emberi szempontból?

Odnoga Mátyás – Gyors, kombinatív játék jellemzi a csapatunkat, és az egységnek köszönhetően bármilyen helyzetből képesek leszünk megújulni, vagy meglepetést okozni, a srácok szeretik a kihívásokat, állunk minden akadály elébe!

Végszóként mit üzennél szurkolóinknak, akik többször is feledhetetlen hangulatot varázsoltak a pályán?

Odnoga Mátyás – Először is köszönetet mondanék a támogatásért, fantasztikus volt tavaly megélni, hogy többször is megtelt a  csarnok! Azt megígérhetem, hogy nem lesz műesés és nem külföldieket látnak győri mezben!
Minden meccsen 22 férfi fogja kitenni a szívét a jégre és küzdeni az utolsó percig!
Hajrá UNI GYŐR ETO!