Hegedűs Péter, a győri Széchenyi István Egyetem Könyvtár és Levéltárának osztályvezetője egy arany- és két ezüstérmet nyert a szeptemberi ravennai sárkányhajó-klubvilágbajnokságon. Sikeres sportolói szereplését követően edzőként intenzív toborzásba kezd, hogy az intézmény új hallgatói is megismerjék a sportágat, és minél többen csatlakozzanak az évről évre szép eredményeket elérő egyetemi csapathoz.
Az idei sárkányhajó-klubvilágbajnokságot az olaszországi Ravennában rendezték szeptember 3–8. között, amelyen 30 ország 163 csapata mérte össze tudását. A világeseményen több mint ötezer sportoló versenyzett tízfős kis- és húszfős nagyhajóban, női, férfi és mix kategóriában. A rendezvény méreteire jellemző, hogy a hat nap során összesen 475 futamot indítottak el.
„A szarvasi Körös Dragon Sárkányhajó Egyesület edzője, Nyerges Miklós keresett meg még tavaly azzal a lehetőséggel, ha leszerződök a csapatukhoz, és részt veszek a közös edzéseken, akkor indulhatok velük a 2024-es ravennai világbajnokságon. Ez óriási megtiszteltetés volt a számomra, hiszen az ország egyik legeredményesebb egyesületéhez csatlakozhattam – mondta el Hegedűs Péter, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár osztályvezetője.
A kiváló eredmények utólag is igazolták, hogy jó döntés született, hiszen a győri egyetem munkatársának közreműködésével az egység 2000 és 500 méteren ezüstöt, míg 200 méteren aranyérmet szerzett. „Nagy élmény volt szerepelni a vb-n, és hatalmas büszkeség, hogy világbajnokok lettünk. Ugyan még versenyzem, de ma már elsősorban edző vagyok, és remélem, hogy ez az eredmény tanítványaim számára is motivációt jelenthet” – fogalmazott.
Mint mondta, 12 éve hozták létre a Széchenyi-egyetem sárkányhajócsapatát, aminek edzője lett. Ehhez megszerezte a szükséges szakképesítést, sőt at intézmény sportdiplomáciai képzést is elvégezte. Az évek során nagyon eredményes szakágat sikerült felépíteni Győrben, amely az ország egyik legerősebb egyetemi klubjaként éri el sikereit.
„Célom, hogy a sárkányhajózást megismerjék hallgatóink, hiszen egészséges mozgásformáról van szó, ami a campus szomszédságában, a Mosoni-Duna gyönyörű környezetében űzhető. Népszerűsítése érdekében kollégáimmal toborzásba kezdünk, és azon túl, hogy hamarosan lehetővé tesszük az online jelentkezési lehetőséget, tervezünk olyan napokat hirdetni, amikor a hallgatók szervezetten próbálhatják ki a sárkányhajózást. Igazi csapatsportról beszélünk, ami rengeteg közösségi élményt nyújt, nemcsak a sikeres versenyek, de már az edzések alkalmával is” – zárta Hegedűs Péter.