Szerdán, magyar idő szerint 17.30 órakor a török Cukurova Basketbol Mersin otthonában lép pályára csapatunk, a SERCO UNI Győr, mely az Euroligában egy győzelemmel és négy vereséggel áll.
A klubot 2017-ben alapították, miután megvásárolta a Girne Üniversitesi licensz jogait. Rögtön az első évükben döntőbe jutottak, és bár a Fenerbache elütötte őket a bajnoki címtől, az ezüstéremnek köszönhetően elindulhattak az Euroligában.
A török alakulatnak rövid fennállása óta még nem sikerült megtörnie a Fenerbahce egyeduralmát, eddig összesen háromszor szerzett ezüstérmet hazája bajnokságában. A 2022/23-as szezonban mindössze két vereséget szenvedtek az alapszakaszban, meg is nyerték azt. A döntőben viszont ismét a Fener volt a jobb, így újfent a második hely jutott nekik. A Török Kupát egyszer, 2022-ben nyerte meg a Mersin.
Az Euroligában folyamatosan fejlődött, ennek a tetőzése az előző idényben jött el. A prágai négyes döntőben sikerült a döntőbe jutni, ahol hazai riválisával, a Fenerrel találkozott ismét. A sárga-kék alakulat kétséget sem hagyott, nagyon simán megverte a Mersint.
Szerdai ellenfelünknél lesz sok ismerős arc, hiszen két magyart is igazoltak a nyáron: Kiss Virág a PEAC-tól, Studer Ágnes pedig Szekszárdról költözött Mersinbe. Az előző idényben is volt ismerős a csapatban, hiszen Quiantra Hollingsworth a 2012-es bajnok csapatunk tagja volt. Ő ráadásul maradt is a Mersinben.
Volt azért mozgás a játékoskeretben a törököknél, akikkel eddig kétszer találkoztunk történelmünk során, egyszer mi (idegenben 74–65-re), egyszer ők (Győrben 73–54-re) győztek. Kiss és Studer mellett új szerzemény Alina Iagupova – őt a fiba.basketball oldalon kulcsigazolásnak tartják, a nagy rivális Fenertől szerződött át –, továbbá Derin Yaya, Melis Gulcan, Sugranur Sonmez, Marina Mabrey, Meltem Avci és Melisa Brcaninovic.
Távozott Jelena Dubljevic, Gamze Takmaz, Goksen Fitik, Tiffany Hayes, Chelsea Gray, Aleksandra Crvendakic – ő visszatért Sopronba –, valamint Esra Ural Topuz.
Az Euroliga oldalán így írtak a szezon előtt a Mersinről: „A játékoskeret megújítása kihívást jelent, de úgy tűnik, ezt talán sikerült megoldani, különösen Iagupova Fenerbahcétól való megszerzésével. Ő hihetetlenül lendületet tud adni a csapatnak, és meccset eldönteni képes játékos. Marina Mabrey is megmutatta már klasszisát tavaly a Schióban, és a magyar duó, Studer Ágnes és Kiss Virág is erősítést jelent.”
Emellett a csoport favoritjának is tartják a szakértők a Cukurova Basketbol Mersint, mely nyilván be akarja bizonyítani, hogy a tavalyi finálé nem egy kifutott eredmény volt.
A Mersin öt forduló után négy győzelemmel és egy vereséggel áll, a nyitófordulóban a spanyol Avenida győzte le őket saját pályájukon (77–82), azóta viszont legyőzték a Basket Landes (79–75, otthon), a Villeneuve d’Ascq (69–60, idegenben), a Polkowice (77–57, otthon) és a Bologna (65–73, idegenben) együttesét.
Láthatóan folyamatosan fejlődik a játékuk, így nem lesz könnyű dolgunk, főleg miután foghíjas kerettel kell kiállnunk szerda késő délután Törökországban, rásdásul a hétvégi bajnokin, a Pécs ellen is vereséget szenvedtünk, így sikerélmény sincs a hátunk mögött.
„Nagyon nehéz mérkőzésre készülünk, a Final Fourba jutásra komolyan esélyes csapathoz utazunk, megtizedelve. Kristine Anigwe játékára nem számíthatunk, ahogyan Ruff-Nagy Dorciéra sem. Nem a legjobb előjelekkel megyünk tehát Törökországba, de eltökélt szándékunk, hogy azokkal a játékosokkal, akik rendelkezésre állnak a maximumot hozzuk ki. Már csak azért is, mert ez jó készülés lehet a hétvégi, TFSE elleni találkozóra” – fogalmazott vezetőedzőnk, Cziczás László.