Az Andersen Liga elődöntőjének első mérkőzését hazai pályán játszhattuk a dunaújvárosi Worm Angels csapata ellen, ez a párharc már 3 nyert találkozóig tart, a cél a döntőbe jutás.
Az első harmadra a tétnek megfelelően nagy lendülettel érkezett mindkét csapat, de a kezdés nekünk sikerült jobban, a 12 perc után Makovics Bence talált be a vendégek kapujába, ezzel megszerezve a vezetést és egyben a játékrész egyetlen gólját.
A második harmadban is nekünk sikerült jobban a kezdés, Nesterov Filipp már az első percben megszerezte az újabb győri találatot, majd nem sokkal később Marth Bence is eredményes volt egy gyönyörű lövést követően. Itt már szinte magunknak érezhettük a győzelmet, de ez a mentalitás sajnos megbosszulta magát a későbbiekben. Kiengedtük az irányítást a kezünkből és nem tudtuk saját játékunkat játszani, amit először Hamvai a 36. percben, majd 30 másodperccel a vége előtt Gebei is kihasznált, ezzel egy gólra csökkentve előnyünket a szünet előtt.
Az utolsó harmadban sem sikerült teljesen magunkra találnunk, helyzeteink pedig rendre kimaradtak, az 52. percben pedig egy újabb Hamvai gól már előrevetítette a küzdelmes végjátékot. Az utolsó pár percben több rohamban is próbáltuk visszavenni a vezetést, de nem tudtuk feltörni az ellenfél védelmét, jöhetett a hosszabbítás. Az extra játékrészben végig veszélyesebben játszottak a vendégek, ami a 66. percben Gebei találatával zárult.
Nem ezt a kezdést szerettük volna az elődöntőben, de csüggedésre nincs ok, szombaton Dunaújvárosban lehetőségünk lesz egyenlíteni! Hajrá UNI GYŐR ETO
UNI GYŐR ETO HC vs Worm Angels: 3 – 4 h.u. (AL85)
Gólszerzők:
#8 Makovics Bence, #9 Nesterov Filipp, #6 Marth Bence (UNI GYŐR ETO)
#30 Hamvai (2), #77 Gebei (2) (WA)
Galériánkban válogattunk a mérkőzés legjobb képeiből: