Egy kicsit gyengébb első félidőt követően a másodikban sikerült összeszednie csapatunknak a védekezést és magabiztos győzelemnek örülhettünk a lefújásnál.

SZERZŐ

Agrofeed ETO – UNI GYŐR

SPORTÁG

Kézilabda

DÁTUM

2023.04.02.

SOCIAL

A mérkőzést a Paár, Lang, Mátés, Ásványi, Győri-Dani, Nagy sorral kezdte csapatunk, a kapuban Vargával. Rögtön az első mozdulat Vargához köthető, hiszen az ő védésével indult a meccs, amelyet követően Ásványi volt eredményes már a másik oldalon. A második találatunkra sokat kellett várnia a szurkolóknak, Mátés hétméteresből szerezte meg első gólját (6. perc 2-3). Nagy két találatát követően bár tartottuk a két gólos hátrányunkat, a tizedik percben 4-6-os állásnál Bencze József felhasználta első időkérési lehetőségét. Nagy és Ásványi góljaival a gólok szerzése továbbra sem okozott nehézséget, a védekezésünk viszont Goór távollétében nem égett azon a hőfokon, mint azt megszokhattuk. Décsi érkezett a védőfalba Rosta helyére, ám továbbra is rengeteg helyzetet tudott kialakítani ellenfelünk. A 15. percben Nagy és Lang góljait követően még mindig vendég vezetés volt (6-7), majd zsinórban négy vendégtalálattal és Paár góljával a 20. percben már 8-11-es eredményt mutatott az eredményjelző. Fontos hétméterest hárított Varga a 21. percben, majd a mérkőzés során másodszor emberelőnybe kerültünk. Paár volt eredményes ez alatt az idő alatt, sajnos azonban több gólt nem sikerült emberelőnyben szerezni. Lang és Mátés góljaival 11-12-re zárkóztunk, majd Rosta első góljával 12-13-ra módosította az eredményt. A félidő hátralevő részében még Lang talált ellenfelünk kapujába, így a félidei eredmény: 13-14.

A második játékrészre a Paár, Sokoray, Mátés, Rosta, Sövegjártó, Nagy sort küldte a pályára vezetőedzőnk, a kapuban továbbra is Vargával. Rögtön az első támadásban sikerült is kiegyenlítenünk, hiszen Paár talált ellenfelünk kapujába. Ezt követően Sokoray és Nagy is gyors gólokat szereztek, így a 34. percben már nálunk volt az előny (16-15). Csapatkapitányunk újabb találatát követően 18-17-re módosult az eredmény, ráadásul ismét emberelőnybe került csapatunk (37. perc 18-17). Előnyben 19-17-re tudtunk meglépni Sövegjártó első góljával, ám épphogy letelt az emberelőnyünk, hátrány lett belőle miután Décsi kapott kettőperces büntetést. A 40. perchez érkezve az emberhátrányunk ellenére az előnyünk nem csökkent, hiszen ez idő alatt 2-2-es eredményt futottak a csapatok (21-19). Érkezett a vendégek vezetőedzőjének időkérése is a 41. percben, melyet követően gólt nem tudtak szerezni, ellenben Mátés távolról eredményes tudott lenni (42. perc 22-19). Rosta kettő perces kiállításával ismét hátrányban kellett játszanunk, ezt meg is nyerték a vendégek 2-0-ra (45. perc 22-21). Már azonos létszámnál visszaszereztük kétgólos előnyünket, sőt Mátés találatával 25-22-re léptünk meg. Iamét emberelőnybe kerültünk a 49. percben, ezt követően Mátés hétméteresből, Varga pedig saját kapujából szerzett egészpályás gólt (50. perc 27-23). Ásványi és Nagy találatával 4-0-ás periódust produkáltunk, így érkezett is a vendégek időkérése az 52. percben (29-23). Az időkérés után Ásványi üres kapus találatával már hét góllal vezetett csapatunk (30-23), az utolsó öt percre így magabiztos előnnyel fordultunk. Sövegjártó  után Décsi is kettő perces büntetést kapott az 56. percben, így kettős emberhátrányban kellett játszania csapatunknak. Ásványit így is megtaláltuk a falban, aki megszerezte 32. gólunkat, mindenközben Varga is remekelt a kapuban hiszen hétméterest és ziccert is hárítani tudott. Az 59. percben Bencze József felhasznált még egy időkérési lehetőséget, melyet követően már csap Simon szerzett két gólt a mérkőzésen, a végeredmény: 34-29.

AGROFEED ETO-UNI Győr – Szigetszentmiklósi KSK    34 – 29   /13-14/

Agrofeed ETO-UNI Győr: VARGA (15 védés, 37%), Décsi (K), Décsi, Sokoray 3, Lukács, Győri-Dani, Lang 3, Ásványi 5, Szöllősi 1, Nagy 6, Pápai, Rosta 1, Sövegjártó 2, MÁTÉS 6,  Paár 4, Simon 2

Vezetőedző: Bencze József

Tanulj Győrben!

Sportolj Győrben!