A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány és Győr önkormányzata huszonnyolcadik alkalommal köszöntötte az elmúlt év legkiválóbb győri sportolóit, edzőit, sportvezetőit.
A csapatok között az egyetemi bajnokságot nyert kosárlabdázóink is érdekeltek voltak. A dr. Barthalos István edzette együttes végül az Audi-ETO női kézisei és az ETO FC Győr női labdarúgói mögött a harmadik helyen végzett.
Fűzy András elnök halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, ám büszke arra, hogy ilyen előkelő helyen végzett a csapat.
„Ez az esemény mindig a győri sport ünnepe. Voltunk már résztvevői a gálának, és nagyon örülünk, hogy ezúttal is elismerték a teljesítményünket. Sajnálom, hogy nem tudtam személyesen részese lenni a kiváló sportolók ünneplésének. Viszont azon dolgozunk idén is, hogy szép sikerekkel örvendeztessük meg a győri sportszeretőket” – mondta klubunk első embere.
Fotó: Csapó Balázs (Kisalföld)