Első hazai vereség az Andersen Ligában
Szombat este újabb fontos Andersen Liga-mérkőzést játszottunk a Győri Egyetemi Jégsport Központban, ahol a jó formában
Szombat este újabb fontos Andersen Liga-mérkőzést játszottunk a Győri Egyetemi Jégsport Központban, ahol a jó formában
Első harmad Nagy lendülettel vetettük bele magunkat a mérkőzésbe, mégis a vendégek szereztek vezetést: Balis (69) találata
Sűrű, ugyanakkor rendkívül eredményes hétvégén van túl a UNI GYŐR ETO HC.Szombaton hazai pályán, a Győri Egyetemi
Első harmad A jászberényi rangadók mindig komoly téttel és parázs hangulattal bírnak, hiszen az elmúlt
Ahogy vártuk, már az első perctől nyomás alá helyeztük a DUE-Worm Angels csapatát, és végig magas tempót
Kedden este a Győri Egyetemi Jégsport Központban játszottuk a Magyar Kupa második fordulójának visszavágóját, ahol az Erste Ligás
A sportré sorozat 1. részében Koczkás Márkot az Uni Győri ETO HC egyik játékosát kérdeztük,
Dupla értékű siker az Andersen Ligában és az EUHL-ben Debrecenben folytatta szereplését az UNI GYŐR
A Magyar Kupa második fordulójában Miskolcon, az Erste Ligás DVTK Jegesmedvék otthonában léptünk jégre. Tudtuk, hogy komoly kihívás
Indul a szezon a Győri Egyetemi Jégsport Központban! Megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Győri