Nehezen találtuk az ellenszert a PLER védőfala ellen az első félidőben, a második játékrészben viszont a hazai kapuban landolt több gól.
A mérkőzést a Paár, Lang, Mátés, Rosta, Sövegjártó, Nagy sorral kezdte csapatunk, a kapuban Décsivel. Első két találatunkat Paár szerezte büntetőből, először Langgal, majd Mátéssal szemben voltak szabálytalanok a hazaiak (3. perc 0-2). Eközben Décsi a kapuban szintén gyorsan bemutatott három védést is, ennek ellenére az ötödik percben már 2-2-es állást mutatott az eredményjelző. Paár harmadik gólját követően a hazaiak zsinórban három gyors gólt szereztek, így Bencze József a 13. percben felhasználta első időkérési lehetőségét (13. perc 6-3). Több percen keresztül nem tudtunk gólt szerezni a kezdősorunkkal, ezért a 18. percre már a Győri-Dani, Sokoray, Lukács, Ásványi belső négyessel álltunk fel. Újabb hétméteres találatával Paár már négyszer talált ellenfelünk kapujába, a többiek viszont egyelőre nem tudtak gólt szerezni. A 24. percben Ásványit találta meg a falban Sokoray, ezzel megszereztük ötödik találatunkat. 7-6 elleni játékunkból sajnos egy egészpályás gólt is kaptunk, de a frissen beszálló Gaál gyorsan szépített (26. perc 11-6). Első kettőperces kiállításunkat Rosta kapta a 26. percben, azonban Sokoray találatával nem maradtunk gól nélkül az emberhátrányunkban sem (27. perc 12-7). A hazaiak is kettő perces büntetést kaptak, ám épphogy előnybe kerültünk volna, Goórt is kiállították. Utolsó találatunkat ebben a félidőben Paár szerezte hétméteresből, így a félidei eredmény: 14-8.
A második játékrészre a Gaál, Lang, Ásványi, Rosta, Nagy sort küldte a pályára vezetőedzőnk, a kapuban továbbra is Décsivel. Emberhátrányban kezdtünk, ám kevesebb mint egy perc alatt ismét teljes létszámban voltunk. Gaál találatával a 33. percben megszereztük első gólunkat ebben a félidőben, majd Lang is betalált a 36. percben (16-10). Rosta második kettőperces kiállításával már harmadszor kerültünk emberhátrányba a mérkőzés során, a hátrány ellenére azonban Ásványit ismét meg tudtuk játszani a falban (39. perc 18-12). Mátés első találataival és Sövegjártó távoli góljával tartottuk a négy gólos hátrányunkat, a 44. percben emberelőnybe is kerültünk. Sajnos az előnyünkkel nem tudtunk élni, ezt a két percet 1-1-re játszottuk le (46. perc 21-16). 22-16-os állásnál vezetőedzőnk ismét időt kért, ám gólt szerezni nem tudtunk, sőt a PLER szerzett üres kapus gólt. Ezt követően zsinórban négyszer is a ellenfél kapujába találatunk, Sövegjártó, Ásványi, Sokoray és Nagy is eredméynesek voltak. Nem volt meglepő, hogy a hazaiak mestere is felhasználta első időkérési lehetőségét az 53. percben, 23-20-as állásnál. Hazai találatot követően Győri-Dani kiállítása nagyon rosszkor érkezett, ráadásul rossz cserét követően Sövegjártó is a kispadra kényszerült. Négy mezőnyjátékosunkkal a kapu előtt könnyű gólt szerzett a PLER, ám Ásványit támadásban megtaláltuk és kettős hátrányban is eredményesek voltunk (57. perc 26-21). Paár újabb büntetőket érvényesített, ám emberhátrányuk ellenére a hazaiak is eredményesek tudtak lenni. A végeredmény: 28-23.
Bencze József: “A gratuláció természetesen a PLER-t illeti a mai napon, mind védekezésben, mind támadójátékban sokkal alázatosabban küzdöttek, hajtottak a mai mérkőzésen. Sajnos ez nálunk elmaradt, bármelyik tényezőt is próbálnám kiemelni, csak periódusokban voltak felvillanásaink és megmutatkozásaink. Sajnos mikor kicsit közelebb tudtunk volna kerülni az öt hat gólos különbségről, akkor olyan helyzeteket hibáztunk, amiket nem szabadna elrontanunk. Megint előjött az Andorka fóbiánk, ami már az őszi mérkőzésen is megmutatkozott. Remélem, hogy sikerül tanulnunk ezekből az idegenbeli rangadó mérkőzésekből, sajnos jelen pillanatban úgy néz ki, ha elhagyjuk a Győr táblát, akkor a csapat nem tud azon a hőfokon kézilabdázni, mint a hazai mérkőzéseinken. Mivel fiatal csapatnak számítunk, ezekből az idegenbeli rangadó mérkőzéseinkből, mint ahogy említettem le kell vonni a konzekvenciákat, tanulni kell belőle. Bármennyire is fájó, el kell ismernünk, hogy jelen pillanatban a PLER sokkal egységesebb és jobb csapat nálunk.
Hétfőtől természetesen a szombati hazai mérkőzésre készülünk, amikor a PICK Szeged fog érkezni, szintén egy nagyon komoly erőt képviselő fiatal csapat, akik ősz óta nagyon sokat fejlődtek. Természetesen egy célunk van, itthon tartani a két pontot, de azt gondolom, hogy ez a szurkolóink nélkül nem fog sikerülni mert ők tudnak átlendíteni minket a nehéz periódusokon és szeretnénk ha minél többen kijönnének a szombati mérkőzésre.”
PLER-Budapest – AGROFEED ETO-UNI Győr 28 – 23 /14-8/
Agrofeed ETO-UNI Győr: Pulai (4 védés, 31%), Décsi (7 védés, 29%), Sokoray 2, Molnár, Lukács S., Győri-Dani, Goór, Lang 1, Ásványi 4, Nagy 1, Pápai, Rosta, Sövegjártó 2, Mátés 3, Paár 7, Gaál 3
Vezetőedző: Bencze József