Szeptember 8-án, 18 órakor az Olimpiai Sportpark Multicsarnokában a legutóbbi bajnokság bronzérmese, a Magyar Kupa-győztes Sopron Basket ellen játssza csapatunk első hazai felkészülési meccsét, mely egyben a hagyományos Fűzy Ákos-Tapodi Péter-emlékmérkőzés.
Belépő a hagyományoknak megfelelően ezúttal sem lesz, viszont arra kérjük a kilátogató szurkolókat, hogy egy labdát hozzanak magukkal, és azt a mérkőzés előtt az adott pillanatban dobják be a játéktérre. A labdákat ezúttal is a helyi óvodákhoz juttatjuk el.
Fontos információ, hogy a mérkőzésre a belépés az OSP aulája felőli oldalon lesz.
A mérkőzés előt adjuk át az év utánpótlás játékosának járó Fűzy Ákos- és az év edzőjének járó Tapodi Péter-emlékdíjat. A díjakat Tapodi Tamara, Tapodi Péter lánya, valamint Dúl Norbert vezérigazgató adja át. A korosztályok legjobbjait már korábban, az évadzáró utánpótlásgálán köszöntöttük. A szünetben a most alapított, a legjobb szurkolásért járó Aranydob-díjat adjuk át
A keret a vb-n szereplő Dúl Panka kivételével teljes, megérkeztek a légiósok is, a kisebb-nagyobb sérülések mellett Hegedűs Péter vezetőedző döntése lesz, hogy kik lépnek majd pályára az emlékmeccsen.
A felkészülés során még három edzőmérkőzés vár lányainkra: szeptember 11-én és 12-én Rózsahegyen szerepelünk egy tornán, az első nap a cseh Ostrava, másnap vagy a házigazda Ruzomberok vagy a horvát bajnok lesz az ellenfelünk. Szeptember 17-én Pécsen a regnáló bajnok NKA Universitas Pécs elleni összecsapással zárjuk a felkészüési találkozók sorát, majd szeptember 24-én, 18 órakor az OSP-ben az ELTE-BEAC ellen kezdődik meg számunkra a 2026/27-es bajnokság.

